Csoportokban élünk. Ezek egy része spontán szerveződik barátságok, közös érdeklődés vagy akár szomszédság alapján, más csoportokat valaki vagy valami életre hív, legyen az egy munkahelyi közösség, egy szakmai csoportosulás vagy egy tanulócsoport. Aki gyülekezetbe jár, egy hitközösség tagja, szintén különböző csoportokhoz kapcsolódhat. Egy csoport lehet valóságos vagy virtuális, rövid vagy hosszú életű, kicsi vagy egészen nagy, intenzív, szoros kapcsolatokat ápoló vagy laza, felszínes; szolgálhat egy célt vagy igényt tarthat arra, hogy több ponton beleszóljon az életünkbe.
Néha egy-egy szerepünk kapcsán tartozunk egy csoportba, például a vezetők vagy a beosztottak közé, egy iskola szülői vagy tanári közösségének tagjaként.
Nem így kezdődik azért az élet, hiszen egy csecsemő szinte egyetlen embert ismer csak igazán, az édesanyját, a vele való meghitt kapcsolatban tölti az első hónapjait. Közben kitágul a világa a családra, apjára és testvéreire. Csoportra akkor érett meg egy gyermek, amikor kb. három éves kora körül elindul az óvoda felé, tud járni, beszélni, egyedül enni és az önállósodásnak sok egyéb jelét mutatja, többek között nem érzi végletesen elveszettnek magát az addigi legfontosabb személy, az anyukája nélkül.
Ettől kezdve az óvodai és iskolai csoportokhoz való tartozás a mindennapi életünk részévé válik akár húsz évig is. Meghatározó élményeket szerzünk arról, milyen belépni első nap szinte idegen gyerekek közé, hogyan keressük a helyünket egy alakuló osztályközösségben, milyen biztonságot ad egy jó barát, egy „banda”, és milyen nehéz úgy elindulni suliba, hogyha egyedül érezzük magunkat. Ki ne emlékezne arra, ha osztályt kellett váltania? Ki ne őrizne emlékeket arról, hogy ki volt a menő a suliban, és mit jelentett menőnek lenni? Vagy arról, hogy milyen érzés volt a hangadók közé tartozni, és ki állt ki mellette akkor is, amikor éppen nem volt népszerű.
Felnőtt csoportjainkba visszük tovább ezeket az élményeket, és tovább alakul az, hogy milyen szerepeket, magatartást veszünk fel egy-egy közösségi helyzetben. Van, aki vezető szerepre vágyik, és ezért mindent megtesz egy csoportban, mások szívesen foglalják el a második pozíciót a vezető mellett, ebben érzik jól magukat. Megjelenhet a rivalizálás, alakulhatnak klikkek, amelyek rontják egy csoport kohézióját. Kialakulnak fontos értékek a csoport számára, amelyeket mindenki képvisel, de lehetnek konfliktusok abból, hogy mi is a közös cél, és ki mennyit tesz érte. Vannak, akik lubickolnak a csoportéletben, mások elszigetelődnek, vagy folyamatosan a küszöbön állnak, és vacillálnak, hogy odatartoznak-e.
Önismereti utunk egyik fontos része, hogy rálássunk, hogyan vagyunk jelen a csoportjainkban, amelyeket választunk vagy amelyekbe belekerülünk. Tudjuk-e alakítani a csoporton belüli szerepünket? Tudunk-e tenni magunkért, és a csoportjainkért, hogy betöltsék az életünkben azt a szerepet, amelyre rendeltettek.
J. L. Moreno, a pszichodráma megalkotója nem keveset foglalkozott azzal, hogy miként alakulnak az emberi kapcsolatok a csoportokban. Orvos volt egy osztrák menekülttáborban az I. világháború után, és ott fedezte fel, hogy ugyanolyan rossz körülmények között élőknél a jobb emberi kapcsolatokat ápoló, békésebb barakkokban kevesebb a megbetegedés, mint másokban, ahol sok a konfliktus, a harag és az agresszió. Megfigyeléseit máshol is folytatta, elméletét megfogalmazta és beépítette módszerébe.
A februárban Székesfehérváron induló pszichodráma csoportunk védett, biztonságos közegében tekinthetsz rá, hogyan vagy jelen életed fontos csoportjaiban, és mit tehetsz azért, hogy úgy lehess jelen, ahogy szeretnél.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: