
Ezek szerint a spontán cselekvés, mint elérendő cél, nem tanulható? Csak úgy jön? Nem is tudunk rajta uralkodni?
J. L. Moreno, a pszichodráma atyja sok más fogalom mellett a spontaneitásnak is új értelmet adott. Úgy vélte, hogy a spontán cselekvés az, amikor valaki egy régi helyzetre új módon reagál, vagy egy új helyzetre megtalálja a legmegfelelőbb reakciót.
Hát igen, ezt a gondolatot emésztgetni kell. Elég távol áll attól, ahogy hétköznapi értelemben gondolunk a spontaneitásra.
Ki ne ismerné fel egy-egy kapcsolatában a számtalanszor ismétlődő helyzeteket, beszélgetéseket, amelyeknek már pontosan tudja a kimenetelét, a forgatókönyvét? Csak azt nem tudja, hogyan lehetne másként alakítani. Mit kellene tenni, mondani, hogyan kellene jelen lenni, hogy most ne ugyanúgy, ugyanazzal a frusztrációval, csalódottsággal, lefagyással vagy kitöréssel érjen véget? Miért ne lehetne tenni valamit azért, hogy egyszer másként legyél jelen egy akár évek, évtizedek óta ismétlődő jeleneteket produkáló kapcsolatban?
Vannak, akiknek a mondat másik fele az ismerősebb. A legjobbak a megszokott, az ismétlődő helyzetek, az ismerős emberek, a nagyon hasonló típusú munka. A váratlan helyzetekben nehéz megtalálni a kontrollt, a megfelelő szavakat, az odaillő viselkedést. Utána még sokáig gyötör a gondolat, hogy vajon ez volt-e a leghelyesebb megoldás. Elszalasztottál-e egy lehetőséget, vagy jól éltél vele? Jó-e, hogy megmondtad a magadét, vagy inkább hallgatni kellett volna? Miért ne lehetne elindulni a belső szabadságnak, a belső erőnek egy olyan útján, amelyben az új helyzetek nem feltétlenül ijesztőek, hanem inkább kihívásnak, vagy az élet természetes velejárójának tarthatjuk őket?
Igen, ha ez a spontaneitás, ez a fajta jelenlét gyakorolható, tanulható. Például az önismeret egyik módszerével, a pszichodrámával. Ha te is szeretnéd elkezdeni ezt a spontaneitást, csatlakozz Székesfehérváron induló pszichodráma csoportunkhoz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: