A pszichodráma alapgondolata szerint cselekvés által történik bennünk változás. Cselekvés által gyógyulunk. Cselekszünk, tehát vagyunk. Cselekvés által férünk hozzá olyan dolgokhoz lelkünkben, amikre nincsenk szavaink.
A pszichodrámán például eljátszhatjuk életünk egy-egy számunkra nehéz, feldolgozandó jelenetét. Mondjuk azt, hogy főnökünk elsétál asztalunk mellett, és minket kiver a víz. Miért? Nem értjük, hiszen dolgozunk, munkánkra jó visszajelzéseket kapunk, és mégis. Vagy anyánk telefonál, és minket kiver a víz. Vagy ránézünk férjünkre, és kiver minket a víz. Miért?
A játék során azt is kipróbálhatjuk azt, hogy mi lenne, ha. Vagy mi lett volna, ha. Vagy minek kellene történnie a jövőben. A cselekvésnek hatalmas ereje van! Ha például a játékban meg merjük mondani a “főnökünknek”, hogy túlterheltek vagyunk, akkor aktiválunk magunkban egy eddig rejtett képességünket. Azt, hogy ki merünk állni magunkért.
A játék során csoporttársaink játsszák életünk fontos szereplőit. Valósakat és még vagy már nem valósakat, esetleg transzcendens szereplőket. Társaink nem színészek, mi sem vagyunk azok. Vagy lehet, hogy azok vagyunk, de ez nem színészi játék. Nem az a lényeg, hogy a valós főnökünk hogyan reagál -hiszen őt nem hívhatjuk ide – hanem hogy mi a mi fantáziánk arról, hogy hogyan reagálna.
Valóban a csoportba lépve azonnal ki kell teregetnünk életünk szennyesét vadidegenek előtt? Nem. Nem vadidegenek előtt, nem azonnal és nem kell. A csoport fokozatosan válik számunkra azzá a támogató, befogadó közeggé, ahol nem érezzük magunkat gáznak. Ez kinél hosszabb, kinél rövidebb idő alatt történik meg. Első sajátélmény-csoportomban nekem több mint egy évembe került, mire saját játékajánlattal jelentkeztem. Addig mások játékában játszottam apát, férjet, már halott nagyapát – és ezekből a játékokból is rengeteget tanultam! Időigényes folyamat, míg egy kupac emberből valódi pszichodráma csoport válik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: